A gumi hétköznapjainkban való használatára mutató legkorábbi bizonyítékok Mezo-Amerikából származnak. Itt már a körülbelül Kr. e. 1500-tól Kr. e. 400-ig jelenlévő Olmec nevezetű nép is készített egyfajta labdajátékban használatos labdát a kaucsukfa (lat. Hevea brasiliensis) latexéből (ami nem összekeverendő a növény nedvével), valamint ebben a tejfehér lében való áztatással textileket is tettek vízállóvá. A kecsuák ezt a levet ca-huchunak nevezték, ami azt jelenti, hogy a „fa könnye”.
Amerika felfedezését követően Charles Marie de La Condamine mutatta be az első gumimintákat a Francia Tudományos Akadémia előtt 1736-ban, 1770-ben pedig Joseph Priestley megfigyelte, hogy a gumival hatékonyan lehet a ceruzás írást papírról kitörölni, innen eredeztethető az angol „rubber” szó.
Az Amazon vidékének monopolhelyzetét a gumi exportjában Henry Wickham törte meg 1876-ban, amikoris 70.000 kaucsukfamagot csempészett ki Brazíliából Angliába. Ezekből a magokból kb. 2.400-2.700 volt életképes, amelyeket továbbküldtek Anglia trópusi gyarmataira: Indiába, Srí Lankára, Indonéziára, Szingapúrba és Malajziába. Ezek után Indonézia és Malajzia a világ legmeghatározóbb gumiexportőr országaivá léptek elő.
A második világháborút megelőzően gumit használtak nemcsak radírok, de olyan termékek gyártására is, mint a lufiballonok, gumikesztyűk, vagy rezgéscsillapítók.
A gumi eleve előnyös tulajdonságai még tovább javíthatók vulkanizálással, azaz melegítéssel és jellemzően kén hozzáadásával. E folyamat felfedezőjének személye vitatott, az angol Thomas Hancock és az amerikai Charles Goodyear voltak az elsők, akik szabadalmaztatták ezen eljárást saját országaikban.
A 19. század végére a kerékpárok népszerűségének fellendülésével a gumi iránti igény is megnőtt, mivel a kerékgumik alapanyagául szolgált. Ez a megnövekedett kereslet meghaladta a természetes gumi előállításának ütemét, így felmerült az igény egy tömeggyárthatóbb változatra. Ennek eleget téve Fritz Hofmann német kémikus 1909-ben polimerizálta először az izoprént, az első szintetikus gumit.
A legelterjedtebb mesterséges gumik sztirol-butadién alapúak; további fajták a nitril, kloroprén, poliizoprén és szilikon gumik.
A szintetikus gumik előnyei a természeteshez képest, hogy fizikai tulajdonságaik optimalizálhatók, a felhasználási területükhöz igazíthatók nemcsak vulkanizálással, de a készítésükhöz használt keverék testreszabásával is.
Minőségi gumitermékek elérhetőek külföldi gumiáruházunkban is, mely elérhető a következő címen: https://rubberstore.eu/